Eljött a várva várt hétfő este, amikor is bemutatásra került a MotoGP géneket magában rejtő teljesen megújúlt 2015-ös Yamaha R1. A reklámarca nem is lehetett más, mint a MotoGP világbajnokság jelenleg második helyét birtokló, kilencszeres győztes Valentino Rossi. A mesterien megtervezett bemutatón személyesen gurult ki a színpadra az R1 nyergében. Mosolyogva prezentálta az R1 újdonságait, amiből szép számmal fel lehet sorakoztatni. Az R1 mellett lerántották a leplet a pályára szánt kivitelről is, amit pedig Jorge Lorenzo mutatott be a nagyközönségnek. Az R1M spécibb cuccokat kapott, többek között karbonszálas idomokat és Öhlins versenyfutóművet, amelynek elektronikája rengeteg információval látja el a központi egységet annak érdekében, hogy a motoros a versenypályán is mindig a legjobb beállításokkal tudjon körözni. 

Ezt a berendezést automata és manuális üzemmódban is használhatjuk. Az R1 új sornégyes, hengerenként négyszelepes egyliteres blokkjából kereken 200 lóerőt hoztak ki, az ígéretek szerint pedig a nyomatékleadás is egyenletesebb lett. Ez pokoli szám, pláne annak tudatában, hogy a menetkész tömeget pedig sikerült 200 kg alatt tartani, pontosan 199 kg-ot nyom a mérlegen. Kicsit több, mint egy lóerő jut egy kg-ra, ezért abban biztosak lehetünk kb egy vadászgép gyorsulását produkálja majd. A futómű szintén szupersportmotorhoz méltó. Előre a KYB fejre állított 43 milliméteres villája került, 120 mm-es rugóúttal.

Hátul szintén ekkorát rugózik a monocross rugóstag, amely szintén KYB-termék. A fékek is a legmagasabb technikai szintet képviselik, előre ezért két 320 mm-es tárcsa került négydugattyús, monobloc-rendszerű nyergekkel, hátra pedig egy 220-as tárcsa, egydugattyús nyereggel. A blokkolásgátló alapfelszereltség, de a motorhoz jár a Yamaha UBS (Unified Braking System) rendszere is, amely segít ideálisan elosztani a fékerőt az első és hátsó keréknél. A kipörgésgátló a motor dőlésszögét is figyelembe véve segít megelőzni a balesetet. A design mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen alapjaiban változott meg.

Végre eltűnt a sokak által rondának titulált kerek béka szem szerű fényszóró és helyette egy a Ducati Panigale-hoz hasonló, ízléses LED-es lámpákat kapott. A farokidom sokkal kisebb, szinte jelképes méretű lett, oldalra került a kipufogó, ami titánból készült, a fejidom pedig a MotoGP Yamaha M1 versenygép génjeit örökölte. Szerintünk javára változott az R1 és nagy eséllyel veheti majd fel a versenyt a konkurencia superbike gépeivel. Alig várjuk az összehasonlító teszteket:). Az alap R1-es egyébként 16490 (négymillió forint) dolláros áron kerülhet a kereskedésekbe, míg az R1M-re 21990 dolláros (5,5 millió forintos) árcédula kerülhet.